Marine Le Pen: népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene

Szent Benedek

A muzulmán beözönlés ellen harcoló radikális jobboldali elnökjelölt esélyei lassan javulnak, már van olyan közvéleménykutatás, amely a második fordulóra 40 százalék fölötti eredmény mutat Marine Le Pennek. A győzelemhez azonban valami nagy fordulatra lenne szükség.

Marine Le Pen üzenete: Válaszd Franciaországot!

Marine Le Pen, a francia elnökválasztás állva maradt jobboldali jelöltje a dél-franciaországi Nizzában csütörtök este tartott nagygyűlésén azt mondta, hogy a május 7-i második forduló "népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene".

A radikális Nemzeti Front által jelölt Le Pen mintegy négyezer fős hallgatóság előtt a "gazdasági patriotizmus" nevében azt hangsúlyozta, hogy szeretné "visszaadni Franciaországnak a határait" és "megszelídíteni a globalizációt", szemben centrista riválisával, Emmanuel Macronnal, aki szerinte volt bankárként piactérré tenné az országot.

"Ez az elnökválasztás referendum, Franciaországért vagy ellene. Arra kérlek titeket, hogy válasszátok Franciaországot, és ne Macront, akinek a programja Franciaország felhígítása és leépítése" - hangsúlyozta Le Pen. "A globalizáció itt van. Nem is tagadom, hogy meg akarom szelídíteni. Olyan körülményeket teremtve Franciaországnak, hogy abból a legjobban jöjjön ki, ne pedig rosszabbul" - hangsúlyozta a szuverenista jelölt.

"Védelmező elnök leszek, aki a gazdasági patriotizmust a mi vállalataink érdekében fogja megvalósítani, olyan elnök, aki növelni fogja a dolgozók és a nyugdíjasok vásárlóerejét, és mindenkinek szavatolni fogja a szociális rendszert, mindenekelőtt az egészségügyi rendszert" - tette hozzá.

Le Pen hosszan bírálta az első fordulóban 24 százalékkal az élen végzett centrista riválisa programját, akit "a rendszer és a migránsáradat" jelöltjének nevezett. Szerinte a bankár Macront az oligarchia régóta kiválasztotta magának, azért hogy "további öt évre helyzetbe hozza saját embereit és hálózatait". 

Hírmagyarázók szerint több mint egyórás beszédében Le Pen saját választói mellett a 20 százalékos támogatottsággal harmadik helyen végzett konzervatív Francois Fillon táborához szólt a jobboldal egyik fellegvárának számító Nizzában, mégpedig úgy, hogy egy szót sem ejtett az eurózónából való kilépésről, ami pedig programja egyik alappillére.

"Az Európai Unió szomorú, a brüsszeli tisztségviselők öltönyének szomorúságát hordozza. Én vissza akarom neki adni a színét, mert az én Európám vidám, változatos, színes, a népek arcát tükrözi vissza" - fogalmazott. Úgy vélte, hogy megválasztása lehetőség Európa számára, amelynek jövőjéről semmiképpen nem fog dönteni népszavazás, azaz a nép megkérdezése nélkül. 

A nizzai kampányrendezvénnyel egy időben Emmanuel Macron a TF1 országos tévécsatorna esti politikai műsorának vendége volt, és azt mondta, hogy a Nemzeti Front megosztó programjával szemben egyesíteni szeretné a hagyományos pártokat elutasító, széttöredezett Franciaországot.

"Én olyan Európát szeretnék, amely védelmez, ezért meg akarom reformálni. (Marine le Pen) Európa ellen van, ő ki akar belőle lépni" - mondta Macron. "Az a kihívás, hogy megbékítsük Európa állampolgárait, hogy sikerüljön megvalósítani azt, hogy Európa jobban védelmezze állampolgárait a globalizációban" - tette hozzá. 

A centrista jelölt délután egy bevándorlók lakta, hátrányos helyzetű párizsi elővárosban, Sarcelles-ban kampányolt, ahol a helyiek "Macron elnök!" kiáltozással fogadták. Macron itt elítélte Franciaországnak azt a "gyűlölködő és vicsorító arcát", amelyet szerinte a szuverenista jelölt képvisel. "Franciaország nem a gyűlölet és a mások elutasítása" - hangsúlyozta.  

Az Opinionway közvélemény-kutatóintézet április 24. és 26. között készült felmérése szerint a szuverenista jelölt 41, centrista riválisa pedig 59 százalékot érhet el május 7-én. A Harris Interactive április 25. és 27. között készült felmérése szerint Macront jelenleg a szavazók 61, Le Pent pedig 39 százaléka támogatja. Ez utóbbi közvélemény-kutatás szerint a szocialista választók 69 százaléka Macronra fog szavazni és a jobboldali Francois Fillon táborának 42 százaléka is őt támogatja majd. A konzervatív tábornak csak 28 százaléka választja majd Le Pent a második fordulóban. Az első fordulóban negyedik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon szavazóinak 45 százaléka Macron-párti, és 17 százalékuk támogathatja május 7-én Le Pent.

http://windofchange.blogstar.hu/./pages/windofchange/contents/blog/37683/pics/lead_800x600.jpg
emmanuel macron,francia elnökválasztás,Franciaország,francois fillon,marine le pen,migráns,muzulmán beözönlés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?