Az osztrákok „Orbánja” kormányzásra készül

Kurz, néppárti kancellárjelölt a kép jobb oldalán

Az új, néppárti kancellárjelölt sokszor adta már tanújelét, hogy hasonlóan gondolkodik, mint Orbán Viktor. Az osztrákok pedig imádják, ő és pártja magasan vezet. A baloldal kétségbeesésében már azzal a párttal is koalícióra lépne a hatalom megtartása érdekében, akiket évtizedekig lefasiztáztak.

Mivel a korábbiakhoz képest határozottabb karakterű "versenyzők" csapnak össze az őszi választáson, "nagyobb és hangosabb" választási küzdelemre lehet számítani - írta vezércikkében a Die Presse című osztrák lap. A Kurier című újság pedig azt vizsgálta, hogy a Sebastian Kurz új néppárti elnökbe vetett bizalom miből táplálkozhat.

Szombaton hivatalosan is pártelnökké választotta a kisebbik osztrák kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt, az ÖVP kongresszusa Linzben Sebastian Kurz külügy- és integrációs minisztert, akit az előző pártelnök, Reinhold Mitterlehner lemondása után az ÖVP vezetősége május elején választott meg.

Ritkán kerülnek olyan, "valóban választható karakterű" emberek a politikai színtérre, akik az elődökhöz képest elsősorban intellektusban, tehetségben, retorikában és bátorságban tűnnek ki - állapítja meg Rainer Nowak, a Die Presse főszerkesztője, aki biztatónak nevezte a Sebastian Kurz által felvonultatott ötleteket és célokat.

A főszerkesztő emlékeztet arra, hogy a korábbi államfőjelölt, Irmgard Griss esetleg a Neos liberális pártban vállal szerepet, valamint várhatóan Peter Pilz, a Zöldek pártjának egyik alapító tagja saját listával indul majd. 

A Kurier vasárnapi vezércikkében arról írt, hogy Kurz előnye a közérthetőségben és az értelmetlen viták elkerülésében rejlik, a szerző szerint azonban "a tartalmat illetően az ÖVP elnöke még talány". 

A cikkíró szerint Kurz hatásos képeket vonultat fel és világosan fogalmaz, a szombati pártgyűlésen is az volt a varázsszövege, "mantrája", hogy

"hagyjuk a dolgok szépítését, és beszéljünk a valóságról!".

A lap emlékeztetett, hogy Mitterlehner lemondásánál is megőrizte nyugalmát, új választásokat szorgalmazott, és a kiállt a pártelnöki jogokért. 

Az új pártelnök tudja, hogy az "eufória szalmalángja" rövid ideig fog tartani, hiszen látta már néhány pártvezető röptét és bukását is. Kurz már most tudja, miképpen kerülje el, hogy ő legyen a következő bukott pártelnök - ez azonban nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog neki - olvasható a cikkben.

Daniea Kittner, a lap belpolitikai szerkesztője által jegyzett cikk Reinhard Heinisch politológust idézi, aki szerint Ausztriában "kartellpártok" léteznek, hiszen nem a választókból élnek, hanem az állami hivatalokból, a posztokból és a támogatásokból. A politológus arról beszélt, hogy Kurztól ezeknek a szokásoknak a megszüntetését várta. 

Ausztriában október 15-én előrehozott parlamenti választást tartanak. Az ÖVP vezetője szeptemberben mutatja be teljes kormányprogram-tervezetét, amelynek fő témája várhatóan az adóreform, az ország biztonsága és az osztrák szociális rendszer fenntarthatósága lesz. 

Az SPÖ már meghatározta a jövőbeni koalíciós együttműködés feltételeit, és azok ismeretében több médium arról írt, hogy ezzel elvben szabaddá tette az utat az Osztrák Szabadságpárttal, az FPÖ-vel kötendő koalíciós kormányzás előtt. 

Hónapokon át a szabadságpárt volt a legnépszerűbb párt Ausztriában, azonban a konzervatív néppárt élén májusban történt vezetőváltás után az ÖVP ugrott az első helyre. Jelenleg a párt 33 százalékos támogatottsággal bír, az SPÖ 26, az FPÖ 24 százalékon áll.

1
http://windofchange.blogstar.hu/./pages/windofchange/contents/blog/39959/pics/lead_800x600.jpg
Ausztria,előrehozott választás,sebastian kurz
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Garaskovács
Garaskovács 2017-08-13 15:25:30
Kurz úr fiatal, intelligens politikus. Már az első megszólásaival felhívta magára a magyarok figyelmét. Szerintem az osztrákok jól járnának vele, és megkimélhetik magukat attól a sok ostoba politikustól, akik romba akarják dönteni a szép országukat.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?