Blogolj!

Soros-ügynökök akcióban? Salvinit börtönnel fenyegetik olasz ügyészek!

Migránsözön: puhul az egyik olasz kormánypárt, de Salvini és pártja kitartanak. Az egyre hevesebb vita ismét egy hajón veszteglő migráncsoportról szól. A 177 migránst partra lépését ugyanis Salvini megtiltotta, ám a másik kormánypárt ismét – mint eddig mindig - engedékenyebb akar lenni. az olasz parti őrség egyébként máltai felségvizeken szedte össze a migránsokat, de Málta kerek-perec megtagadta a befogadásukat, így kerültek olasz kikötőbe…

Az olasz hajón tartózkodó migránsok partraszállását sürgette Roberto Fico, a római képviselőház elnöke, az Öt Csillag Mozgalo, az M5S kormánypárt politikusa, miközben a belügyminiszter, Matteo Salvini, aki ezt először nem akarta engedélyezni, az esti órákban hozzájárulását adta, hogy a hajóról leszálljon 29 kis- és fiatalkorú. A többi migráns partraszállására továbbra sem adott engedélyt. 

Salvini közösségi oldalán megosztott videóüzenettel hangsúlyozta, hogy ha rajta múlik, a gyerekeken kívül senki sem száll partra.

„a migránsok kiszállását olasz területre engedélyezheti az olasz államfő, ha akarja, vagy az olasz miniszterelnök, de szerintem Olaszország már teljesítette kötelességét, és ha Európa nem tesz hasonlóképpen, a hajók ahogy megérkeznek, vissza is fordulhatnak amennyire ez tőlem függ"

- jelentette ki az olasz belügyminiszter. 

A tárcavezető azt mondta, belügyminiszterként az országhatárok védelme és Olaszország biztonságának garantálása a feladata. Matteo Salvini az ügyészségeknek is üzent, amelyek a migránsok visszatartásáért időközben vizsgálatot indítottak:

"Vádolni akartok? Bíróság elé akartok állítani? Tegyétek, ha pedig letartóztatnak, látogassatok meg!"

- mondta az őt támogató olaszoknak. 

Matteo Salvini Roberto Ficónak azt üzente:

"te a képviselőház elnöke vagy, én pedig a belügyminiszter." 

Korábban Roberto Fico Twitter-bejegyzésben üzent Matteo Salvininek, hangsúlyozva:

"az Európai Unió országaival való jogos egyeztetés problémamentesen folytatódhat, de most a 177 személynek - köztük kíséret nélküli kiskorúaknak - partra kell szállniuk".

Az M5S mozgalmi szárnyához tartozó Fico hozzátette:

"Nem lehet tovább a fedélzeten tartani őket, és el kell osztani őket az EU-ban".     

Matteo Salvini a másik kormánypárt, a Liga vezetője szintén közösségi üzenettel válaszolt. Azt írta, őrült helyzetnek tartja, hogy miután az előző balközép kormány hagyta, hogy Olaszországot a partjaira az utóbbi években érkezett "több mint 700 ezer migráns megszállja", most őt vádolják, mert véget akar vetni a korábbi migrációs gyakorlatnak.

"Nem adom fel, ezen az úton haladok tovább"

- írta Matteo Salvini.     

Az olasz belügyminiszter hétfő este óta nem engedélyezi a Diciotti fedélzetén olasz kikötőbe érkezett migránsok partraszállását. A hajót a cataniai kikötőben az olasz hatóságok gyűrűje övezi, és senki nem közelítheti meg.     

Az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója csütörtökön vette a csoportot fedélzetre a Máltához tartozó tengeri övezetben. Miután Málta megtagadta, hogy a szigetországba vigyék őket, az olasz parti őrség hajója egészen hétfőig Lampedusa vízein vesztegelt, majd Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, M5S-politikus engedélyezte, hogy a Diciotti Catania kikötőjében megálljon. Matteo Salvini belügyminiszter, a Liga politikusa viszont nemet mondott arra, hogy a fedélzeten tartózkodó 177 migráns olasz területre lépjen, vagyis leszálljon a Diciottiról.     

Az olasz belügyminisztérium hétfőn közleményben hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini belügyminiszter "nem adott és nem is fog engedélyt adni" a migránsok partraszállásához, amíg nem kap garanciákat az EU-tól, hogy a menedékkérőket szétosztják a tagállamok között.     

1
https://windofchange.blogstar.hu/./pages/windofchange/contents/blog/57330/pics/lead_800x600.jpg
északi liga,illegális migráció,m5s,matteo salvini,muzulmán beözönlés,Olaszország
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-08-24 13:11:01
Éppen itt volna az ideje, hogy ez a zsidó spekuláns, - aki bevallása szerint is kirabolta még a saját fajtáját is - Soros, meg a csicskásai eltakarodnának már Európából, és békén hagynák az embereket, a pártokat, és a kormányokat.
ELÉG VOLT !!!!!!!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?