Blogolj!
Szent Benedek
2019.03.14.
A fagyi visszanyalt. Nagyon. Weberék ostoba zsaroló akciója csúnyán visszaütött. A Fidesz kizárását követelő, és kilépéssel fenyegető törpe kispártokkal szemben egyre többen jelzik, hogy nem elfogadható a Fidesz kizárása számukra. Sőt, van már olyan komoly néppárti tagpárt is, amely viszont azt jelezte, hogy kizárás esetén ők kilépnek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Weber és azok, akik ők mozgatják a háttérből, nagyon nagy bakot lőttek azzal, hogy megzsarolták Orbánt, ráadásul pont egy sorsdöntő választás előtt.
Az olasz választók meghálálták Salvini keménységét a migránsözön ellenében. Kiütéses győzelmet aratott ugyanis a Matteo Salvini vezette jobboldal a hétvégi olasz tartományi választáson. A jobboldali koalíción belül ráadásul Salvini pártja lett messze a legerősebb. A keményen bevándorlásellenes politikus népszerűségét jól jellemzi, hogy az egy évvel ezelőtti választáson elért 14 százalékát meg tudta duplázni, a 28 százalék fölötti eredményével Abruzzo tartomány legerősebb párjává vált. A koalíciós társ, az M5S viszont jelentősen visszaesett.
Szent Benedek
2018.12.25.
Az elmúlt évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség
Az Európai Parlament készen áll arra, hogy új javaslatot vegyen fontolóra, amely általános szabályként határozná meg a migránsok tagországok közötti szétosztásán alapuló kötelező szolidaritási kvótamechanizmust - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben
Szent Benedek
2018.11.27.
Forradalomnak nevezte a nevével fémjelzett migrációs-biztonsági csomag elfogadását Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miután ezt a képviselőház megszavazta kedd este.
Szlovákia semmiképpen sem fogja támogatni az ENSZ globális migrációs egyezményét - jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök Brüsszelben.
Erőt alkalmazva leszállítottak 92 migránst a líbiai hatóságok egy konténerhajóról, miután az utasok tíz napig elbarikádozták magukat, mert Európába akartak utazni - közölte kedden Tavfik Eszkair, a líbiai parti őrség parancsnoka.
Szent Benedek
2018.11.19.
Franciaországnak és Németországnak új fejezetet kell nyitnia Európa történetében, mert az Európai Unió a mai állapotában nem tud megbirkózni az előtte álló kihívásokkal - hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő vasárnap Berlinben a német szövetségi parlamentben elmondott beszédében.
Bizalmi szavazással fogadta el a római parlament felsőháza szerdán Matteo Salvini belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője migrációs-biztonsági törvénycsomagját, miután az Öt Csillag Mozgalom szenátorainak egy része megtagadta ennek támogatását.
Szent Benedek
2018.11.03.
Andrej Babis cseh kormányfő javasolni fogja, hogy Csehország - Magyarország és Ausztria példáját követve - ne csatlakozzon az ENSZ globális migrációs csomagjához.

Ezeket a cikkeket olvastad már?