Szent Benedek
2018.02.16.
A migránspátyolgató balliberálisok folytatják őrületes ámokfutásukat mindazok ellen, akik föl mernek szólalni Európa muzulmán megszállása ellen. A katolikus papok, egyházi vezetők kiemelt célpontnak számítanak a szemükben, hiszen ők védelmezhetik leghitelesebben a keresztény Európát. A legnagyobb baj azonban nem is a balliberálisok őrjöngése, hanem az, hogy úgy érzik, - sajnos úgy tűnik, joggal – hogy a jelenlegi pápa az ő nézeteiket osztja. Ezért aztán például, amolyan szokásos balliberális módon feljelentgetnek. Most éppen a prágai bíborost. A pápánál. Mert szerintük iszlámellenes. Persze nem mindenki osztozik a hülyeségben. A nemrég újraválasztott – egyébként baloldali kötődésű – cseh államfő például azt kéri Ferenc pápától, hogy ne küldje nyugdíjba a bíborost!
Szent Benedek
2018.01.08.
Václav Klaus, egykori cseh államfő szerint a muszlimok folytatódó tömeges bevándorlása Európába elpusztíthatja a kontinenst, ezért erőt kell találni magunkban, hogy ezt elutasítsuk.
Szent Benedek
2018.01.05.
Semmilyen brüsszeli bürokrata nem kényszerítheti a visegrádi országokat arra, hogy migránsokat fogadjanak be - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök
Szent Benedek
2018.01.01.
Olaszország végre fölébredt és rákényszerítette a migránspátyolgató baloldalt arra, hogy foglalkozzon végre az olaszok érdekeivel is. A bukásra álló baloldali kormány természetesen ezt is olyan baloldali, azaz álságos módon teszi. Egyrészt év közben kineveztek egy új belügyminisztert, akinek a migráció megfékezését szabták feladatul, ezzel együtt azonban baloldali vezetők szerveztek nagy tüntetést az illegális migránsok részére, amelyben a pofátlanság netovábbjaként többi közt több pénzt, azaz segélyt és ingyenlakásokat követeltek.
Újabb elképesztően nagy pofon Sorosnak és a migránspátyolgató brüsszeli bürokratáknak: az új cseh kormányfő közölte, hogy elutasítja a kötelező betelepítési kvótákat!
Szent Benedek
2017.11.13.
A november 13-i volt az első tömegmészárlás, amelynek az volt a célja, hogy minél több áldozatot szedjen.
Szent Benedek
2017.11.03.
Ne! Ennek a hírnek nagyon ne örüljünk! Semmi jót nem jelent! Sőt! Feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy a szabadság, a tolerancia, a védelem, a szólásszabadság csak és kizárólag a bizonyítottan erőszakos - sokszor egyenenes gyilkos - muzulmán csürhét illeti meg!
Szent Benedek
2017.10.13.
Az üldözött keresztények befogadásában nagyon nagyvonalú Magyarország, de nem cél, hogy a keresztény Kelet kiürüljön.
Otto von Bismarck
2017.10.04.
A szicíliai Pozzalo polgármestere szerint a migráció változóban van, nemcsak elkeseredett menekültek érkeznek az országba, hanem dzsihadisták is.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint azon uniós országokban, ahol sok migráns van, a lakosság tűrőképességének határához érkezett.

Ezeket a cikkeket olvastad már?